Üdvözlet Katmanduból!

Remélem, jól vagytok, és az üzlet is jól megy. Egy hónap távollét után visszatértem, és ezúttal Tomás és Toni is velem tartanak.

A múlt héten meséltem nektek egy történetet a kínai Kristályvárosból: a találkozásunkat egy csiszolt kő üzletágban dolgozó, kedves és csendes főnökkel. Ha lemaradtatok róla, itt bepótolhatjátok.

A Kristályvárosban tett kalandunk után jött az epikus visszaút Jivu (Yiwu) felé. Tíz órát töltöttünk az úton, Tomás és Coco felváltva vezettek. Az utak kiválóak voltak, hatalmas hidakkal és alagutakkal az út során. Az internetkapcsolat pedig annyira jó volt, hogy a hátsó ülésről is tökéletesen tudtam dolgozni a laptopomon. Kína infrastruktúrája egyszerűen fényévekkel előrébb jár…

Visszatérve Jivuba, belevetettük magunkat a piac forgatagába. Rengeteg tennivalónk volt, de a barátságos és hatékony embereknek, egy olyan városnak, ahol szinte bármit meg lehet találni, valamint egy kis mesterséges intelligencia segítségének köszönhetően hét nap alatt szinte emberfeletti mennyiségű munkát sikerült elvégeznünk.

Íme egy kis ízelítő abból, amin dolgoztunk. Pszt… egyelőre maradjon köztünk.

Aztán eljött az idő, hogy továbbinduljunk. Jivuból (Yiwu) Katmanduba nem vezet egyszerű út; akárhogy is nézed, valahol egy hosszú átszállási várakozás lesz a vége. Egy késő esti China Southern járattal repültünk Kantonba (Guangzhou), ahová éjfél körül érkeztünk, a következő gépünk pedig reggel 8-kor indult.

Korábban már láttam néhány alvókabint a repülőtéren. Körülbelül 20 fontba kerültek éjszakánként, online lehetett foglalni őket, és csak pár percre voltak a biztonsági ellenőrzéstől. Tökéletesnek tűnt, gondoltam.

Nos… képzelj el egy dönthető széket egy vékony műanyag doboz belsejében. Éppen csak annyi hely van, hogy valamennyire mozogni tudj. Hangszigetelésről gyakorlatilag szó sem volt. A reptéri bemondások, a takarítógépek zaja, valamint az apró neszek, amelyekről fáradt elmém úgy döntött, hogy biztosan patkányok. Valószínűleg inkább galambok voltak.

Sem Tomás, sem én nem aludtunk egy percet sem.

Haha, sebaj. Legalább tudtam dolgozni. Amikor eljött a reggel, percek alatt átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen, és már úton is voltunk a kapu felé. Újabb China Southern járat következett, ezúttal egy meglehetősen kellemes, ötórás repülőút Katmanduba. Úgy tűnik, lassan törzsutas leszek ezen az útvonalon.

Bicky, az új nepáli ügynökünk, érkezéskor várt minket, és Tomás most találkozott vele először. Az első dolog, amit észrevettünk, az volt, hogy minden milyen csendesnek tűnik. A közelmúltbeli katasztrófa után a turizmus is egyértelműen visszaesett. Egy olyan helyen, ahol rengeteg ember megélhetése függ a látogatóktól, ennek a csendnek is megvannak a maga következményei.

Toni, a spanyol kollégánk, másnap reggel érkezett meg. Így most már hárman vagyunk itt Bickyvel együtt, készen a kaland következő részére. Jövő pénteken elmesélem, hogyan alakulnak a dolgok.

Jó érzés újra Katmanduban lenni, bár nehéz úgy nézni a várost, hogy közben ne gondoljunk azokra az emberekre, akiknek az életét teljesen felforgatta a történtek. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatta a nepáli segélyakciónkat. A kedvességetek nagyon sokat jelent, és továbbra is mindent megteszünk, amit csak tudunk.

Vigyázzatok magatokra, minden jót kívánok,

David