Különös egybeesés… és valami rejtélyes egy kancsóban
Üdvözlet Baliról!
Egy fantasztikus nepáli és indiai utazás után ismét Balin vagyok. Remélem, ti is Halloween-lázban égtek – hiszen már itt is van a borzongató hétvége! Itt, Balin a maguk módján ünnepelnek. Még a kedvenc kávézóm dolgozói is jelmezbe öltöztek (éppen innen írom ezeket a sorokat). Eszembe jutott, hogy az AW központjában Rodrigo és az Egyesült Királyságban dolgozó csapat is biztosan beöltözik ma – gyanítom, még sokkal látványosabban! A Halloween valóban meghódította az egész világot.
Múlt héten a gudzsaráti mangókról, tejturmixokról és hajnalig tartó bulikról meséltem nektek. Ha lemaradtatok róla, itt elolvashatjátok.
Bali legalább békés és nyugodt. India állandó zaja már kezdett az őrületbe kergetni. Amikor azonban megérkeztünk a keralai Alleppeybe, először azt hittem, valami tévedés történt. Itt ugyanis csend és nyugalom fogadott. Az autók nem dudáltak, nem harsogott a fesztiválzene. Nyugodt, figyelmes emberek és a Kerala híres holtágaira jellemző, álomszerű, békés táj vett körül bennünket.
Ráadásul ez a vidék a világ bejárati ajtóinak felszerelésében is meglepően fontos szerepet játszik. Könnyen lehet, hogy az a kókuszrost lábtörlő, amelyen a „Welcome Home” (Üdv itthon!) felirat áll, éppen itt kezdte az életét. Alleppey környékén gyárak tucatjai dolgozzák fel a kókuszrostot, és évente több millió lábtörlőt készítenek belőle. Mi pedig azért érkeztünk, hogy közelebbről is megismerjük ezt a világot.
Különös véletlen találkozás a benzinkúton
Előre megbeszéltünk egy gyárlátogatást egy olyan cégnél, amelynek termékei megtetszettek nekünk a delhi szakkiállításon. Úgy terveztük, hogy ha már ott járunk, egy kicsit alaposabban is körülnézünk a környéken.
Az első váratlan felfedezés azonban még azelőtt történt, hogy egyáltalán megérkeztünk volna a szállodába.
A Kochi repülőteréről induló, kétórás autóút során egy félig elkészült fizetős autópályán haladtunk, amely már most úgy nézett ki, mintha felújításra szorulna. Útközben megálltunk egy benzinkútnál, hogy használjuk a mosdót. Chatterjee úr közben elsétált, hogy gyorsan elszívjon egy cigarettát.
Egy éppen tankoló úriember észrevette, letekerte az autó ablakát, és integetni kezdett neki.
„Üdvözlöm, uram! Ismerem magát! Emlékszik rám?”
Nos, Chatterjee urat nem nehéz felismerni a delhi vásáron. Magas termetével és jellegzetes frizurájával igazán kitűnik a tömegből. Mint kiderült, az úriember Shali úr volt, egy kókuszrost lábtörlőket gyártó vállalat értékesítési vezetője. A gyáruk pedig – micsoda véletlen! – mindössze néhány percre található a szállodánktól.
Így aztán egyetlen pillanat alatt megszerveztük a második gyárlátogatásunkat is.
Vannak, akik üzleti kapcsolatépítő platformokat használnak. Mi inkább a benzinkutak mosdóira esküszünk.
Shali urat hamar sikerült egészen jól megismernünk. *Bár ebben talán a toddy nevű helyi ital is szerepet játszott.
Aztán következett a kötélgyártó csarnok.
Képzeljetek el egy krikettpálya hosszúságú épületet, amelyen sínek futnak végig, a kókuszrost kötelek pedig szinte az egész csarnok hosszában húzódnak.
Különös, szinte hihetetlen szerkezetek sodorták és tekerték össze a rostokat, majd két munkás egy síneken guruló kocsival látványos hajrába kezdett, végigszáguldva a pályán.
Az elkészült köteleket végül hatalmas orsókra tekerték fel.
Fogalmam sincs, hogyan működtek ezek a gépek, de akár egész délután el tudtam volna nézni őket.
Az egész gyár olyan volt, mint egy nyüzsgő labirintus. Körülbelül 300 ember dolgozik itt, és a munkakörülmények kiválónak tűntek. Mindenki, akivel találkoztunk, barátságos és jókedvű volt.
A gyárlátogatás során felfigyeltem egy fiatalemberre, aki csendben, kissé távolabbról figyelt bennünket.
Chatterjee úr, aki szeretett volna egy kicsit villogni, megkérte a fiatalembert, hogy készítsen néhány fényképet rólunk Shali úrral. Miután elkészültek a fotók, egy intéssel útjára is engedte.
Később, egy másik csarnokban, miközben a lábtörlők dombornyomásához használt, lenyűgöző hidraulikus préseket vizsgáltuk, a fiatalember ismét feltűnt. Csendben figyelt bennünket, szinte beleolvadva az árnyékba.
Odalopakodtam hozzá.
„Te vagy itt a főnök, igaz?”
Elmosolyodott, és bólintott. A szemében huncut csillogás jelent meg, mintha remekül szórakozna a helyzeten.
Ő volt Hari, a tulajdonos fia, aki a családi vállalkozás harmadik generációját képviseli.
Amikor Chatterjee úr rájött, hogy éppen a vállalat következő generációs vezetőjének osztogatta az utasításokat, még el is pirult.
Hari viszont láthatóan rendkívül jól szórakozott az egészen.
Aztán valaki megemlítette a toddyt…
A gyárlátogatás, a bemutatóterem megtekintése és az üzleti megbeszélések után Shali úr és Hari megkérdezték, van-e valami a környéken, amit szívesen megnéznénk.
Chatterjee úr a tengerpartra szeretett volna ellátogatni. Kerala ugyan elsősorban híres holtágairól és vízi útjairól ismert, de hosszú, homokos tengerpartjai is vannak. Kíváncsiak voltunk, hogyan viszonyulnak Goa strandjaihoz.
Nekem azonban egy másfajta kulturális kirándulás járt a fejemben.
Gudzsaráttal ellentétben Keralában nem tiltott az alkoholfogyasztás. A környéken azonban, ahol megszálltunk, alig lehetett bárokat találni.
Eszembe jutott, hogy korábban olvastam a helyi toddy-kocsmákról, ahol kallut, vagyis pálmabor néven is ismert, erjesztett pálmanedvet szolgálnak fel.
Vajon megállhatnánk útközben egy ilyen helyen?
Így történt, hogy egyszer csak egy sáros parkolóban találtuk magunkat, amely mögött néhány egyszerű, apró kunyhó állt.
Egyszerű asztalok. Kopott műanyag székek.
Leültünk, és azon töprengtünk, vajon mibe is kevertem magunkat ezzel az ötlettel.
Egy idősebb úriember érkezett, akinek jó néhány tetoválása volt, foga viszont annál kevesebb. Néhány kétes tisztaságú poharat és egy agyagkancsót hozott magával, amelyben zavaros, fehér folyadék lötyögött.
Shali úr elkezdte kitölteni az italt. Még Chatterjee úr is gyanakodva nézett rá. „Én ebből biztosan nem iszom.”
A legyek eközben jóval nagyobb lelkesedést mutattak.
Shali úr, aki egyébként maga nem fogyaszt alkoholt, és vegetáriánus is, megnyugtatott bennünket, hogy ez itt teljesen megszokott dolog.
Elmagyarázta, hogy a toddy a kókuszpálmák nedvéből készül – nem pedig a kókuszdió belsejében található kókuszvízből. A nedvet közvetlenül a fákról gyűjtik össze, majd természetes erjedésnek indul. Így a reggel még friss pálmanedv délutánra már egészen érdekes itallá változik.
Megkóstoltuk. És tulajdonképpen… nem is volt rossz!
Kicsit olyan volt, mint egy kókuszos limonádé, amely finoman pezseg az ember nyelvén.
Vendéglátónk hamarosan visszatért néhány tányér maniókapürével és garnélarákos curryvel.
A legyek is újabb erősítést hívtak, hogy alaposabban szemügyre vegyék az ebédünket.
Gyorsan megittuk a maradék italunkat, és hirtelen még nagyobb lelkesedéssel vágytunk arra, hogy végre megnézzük a tengerpartot.
Egy kissé kapatos látogatás a tengerparton
A tengerpart gyönyörű volt. Hosszan elnyúló homokos partszakaszok, csodálatosan érintetlen környezet, és egyetlen napozóágy sem volt sehol. Egyáltalán nem hasonlított arra a nyüzsgő, turistákkal teli goai tengerpartra, amelyet elképzeltünk.
Shali úr láthatóan úgy gondolta, hogy ez így van jól.
Kissé kapatos hangulatban közös szelfiket készítettünk a homokban újdonsült barátainkkal.
Egy véletlen találkozás a benzinkúton, versenyfutás a kókuszrost kötelekkel, egy inkognitóban figyelő főnök, majd egy kancsó zavaros, rejtélyes ital egy apró kunyhóban.
Hát, nem mindennapi munkanap volt ez a lábtörlőbizniszben!
Örömmel jelenthetem, hogy a toddy fogyasztásának semmilyen kellemetlen utóhatása nem volt. Az egyetlen dolog, ami csorbát szenvedett, Chatterjee úr büszkesége volt, miután rövid ideig Hari főnökének képzelte magát.
Hát, íme a mi kis borzongató történetünk Halloween alkalmából!
Remélem, otthon az egyetlen szellemek, amelyek gondot okoznak nektek, azok, amelyek csak úgy elröppennek a boltok polcairól a vásárlók kosarába.
És mivel a karácsony is egyre közeledik, érdemes körülnézni az újdonságaink között is.
Kellemes hétvégét!
Vigyázz magadra,
