Üdvözlet Alleppeyből, Dél-Indiából!

Remélem, mindannyian jól vagytok, és sikeresen veszitek a forgalmas szezont! Nálunk újabb eseménydús hét telt el Indiában, szinte megállás nélkül dolgoztunk, és alig aludtunk valamit. Hamarosan elmesélem, miért…

Múlt héten arról írtam, hogyan csöppentünk bele a történelmi jelentőségű csótánytüntetések kellős közepébe, és milyen bürokratikus rémálmot jelentenek az uniós előírások az indiai kézművesek számára. Ha lemaradtatok róla, itt elolvashatjátok.

Nos, végre megérkeztünk egy igazán békés helyre. A szállodánk Kerala híres holtágai mellett található, és lassan kezdem újra felfedezni, milyen is a csend. Mert India és a zaj… Te jó ég! Végre egy kis nyugalom!

A szakkiállítás után Gujarat államba, Ahmedabadba repültünk, majd onnan Khambhat, India kristályvárosa felé vettük az irányt.

A rendszeres olvasók talán emlékeznek a korábbi, Khambhat közelében található szállásunkra: egy meglehetősen egyszerű út menti motelre, ahol ágyi poloskák, csótányok és rejtélyes vörös foltok díszítették a falakat. Pont az a hely, ahol az ember inkább felöltözve alszik, és jobbnak látja, ha semminek nem néz utána túlságosan alaposan.

Ezúttal az egyik drágakőbeszállítónk azt javasolta, hogy szálljunk meg a körülbelül 40 percre fekvő Anand városában, a „H” hotelben. Megnéztem az értékeléseket. Rosszak voltak. Nagyon rosszak.

De az emberünk ragaszkodott hozzá, és szerencsére igaza lett. Nagy, tiszta szobák, barátságos személyzet – a hely kifejezetten kellemes meglepetés volt. Vigyázat a hamis negatív értékelésekkel, mert Indiában ez bizony komoly probléma!

Elégedetten gratuláltunk magunknak, hogy végre találtunk egy kényelmes szállást, ahol kipihenhetjük magunkat, és behozhatjuk az alvás terén felhalmozott lemaradásunkat.

Csak egyetlen apró probléma akadt.

Éppen a Navratri idején érkeztünk meg, amely Gujarat egyik legnagyobb, zenével és tánccal kísért ünnepe. És amikor táncot mondok, ne arra gondoljatok, hogy néhány ember lefekvés előtt még kényelmesen rop egyet.

Úgy tűnt, mintha az egész város esküvőre készülne. Gyönyörű ruhákba öltözött emberek, együtt szórakozó családok, hatalmas tömegek gyűltek össze az utcákon és a külön erre a célra kialakított rendezvényhelyszíneken, hogy részt vegyenek a hagyományos Garba táncban. Ezek közül több helyszín is éppen a szállodánk közelében volt.

Nagyon közel.

Este tíz óra körül aztán igazán beindult a zene. Képzeljetek el egy hatalmas szabadtéri bulit, ahol a hangerőszabályzót egyszerűen kiszerelték, mindezt lézershow-val és rendszeres tűzijátékkal kiegészítve. És persze mindenütt óriási tömeg.

EGÉSZ. ÁLLÓ. ÉJSZAKA.

És ne feledjétek, Gujarat államban alkoholtilalom van! Ezek az emberek mangóturmixon és gyümölcsleven élve buliztak ilyen elképesztő lendülettel. Bármit is tesznek abba a mangólébe, azt egyszer alaposabban meg kellene vizsgálni.

Hétfő, kedd, szerda… Ott-tartózkodásunk minden egyes éjszakáján teljes erőbedobással zajlott a mulatozás. Közben pedig drágakőbeszállítókkal tárgyaltunk, akik láthatóan ugyanazokon a bulikon vettek részt, mégis valahogy minden reggel kipihenten, frissen és üzletkötésre készen érkeztek.

Mi eközben már annak is örültünk, ha eszünkbe jutott, melyik zsebünkbe tettük a szemüvegünket.

Az ásítozások közepette azért rengeteg izgalmas munka is folyt a drágakövek körül. Van valami különleges Khambhatban – az ottani szaktudás, a mesterségbeli tapasztalat és a lehetőségek sokasága –, ami miatt újra és újra visszatérünk.

Legközelebb viszont a szállodai értékelések előtt az ünnepi naptárt is ellenőrizni fogom!

Aztán következett egy kisebb kaland, amikor megpróbáltunk alkoholt vásárolni.

Chatterjee úr szeretett volna venni egy kis whiskyt. A szállodánk közelében működött egy engedéllyel rendelkező italbolt, ahol a megfelelő igazolásokkal rendelkező látogatókat is kiszolgálták. Így Tonival mi is elkísértük, gondolván, hogy ha már ott vagyunk, talán veszünk magunknak egy-egy sört.

Először azonban személyes alkoholvásárlási engedélyt kellett szereznünk. Három úriember ült egy íróasztal mögött, és olyan kimért tempóban intézte az adminisztrációt, amiből az ember rögtön megértette: őket még soha senkinek nem sikerült sietségre bírnia.

Fényképet készítettek rólunk. Papírokat írattak alá velünk – én tizenkét aláírási helyet számoltam össze. Aztán a megfelelő pillanatban le kellett ülnünk egy videókamera elé, és jobbra-balra forgatni a fejünket. Valahol feltehetően valaki azt ellenőrizte, hogy valóban David vagyok-e, és tényleg komolyan gondolom-e, hogy meg szeretnék inni egy sört.

Az ügyintézés azonban szemmel láthatóan egy tapodtat sem haladt.

Közben beszélgetni kezdtünk a többi vásárlóval. Többen amerikai útlevéllel érkeztek, főként az Egyesült Államok technológiai szektorában dolgozó indiaiak voltak, akik hazalátogattak az ünnepségekre.

Időnként a bal oldalon ülő úriember kinyitott egy raktárajtót, amely mögött sörrel megrakott raklapok csábító látványa tárult elénk. Aztán eltűnt odabent, majd jó idő múlva visszatért egy alaposan megtömött barna papírzacskóval.

Az egésznek olyan hangulata volt, mintha valami titkos, illegális üzletbe keveredtünk volna – ami különösen mulatságos volt, tekintve a hozzá szükséges hivatalos papírmunka mennyiségét.

Egy idő után azonban kezdett elmenni a kedvem attól a sörtől.

– Na jó, fiúk! – szólaltam meg meglehetősen hangosan. – Menjünk innen! Kezd teljesen elmenni a kedvem ettől a sörtől. Én bizony egy perccel sem várok tovább!

Ebben a pillanatban a harmadik úriember hirtelen életre kelt.

Gyanítom, hogy ő is egész éjjel táncolt.

– Igen, David úr! Ne menjen el!

Néhány gyors szóváltás következett, majd az első úriember besietett a raktárba, és egyszer csak megjelent a whisky meg a sör.

Addigra már annyi nyilatkozatot írtam alá, hogy minden kétséget kizáróan világossá vált: az italt kizárólag saját fogyasztásra, a szállodai szobámban kívánom elfogyasztani. Fizettem, és végre kiszabadultunk.

Toni megjegyezte, hogy a lakáshitelkérelméhez kevesebb papírt kellett kitöltenie.

Khambhat után visszaautóztunk az ahmedabadi repülőtérre, ahol elbúcsúztunk Tonitól. Meglepően érzelmes pillanat volt. Heteken át együtt utaztunk, dolgoztunk, új termékeket fejlesztettünk, és időnként meglehetősen kétes színvonalú szállodákat is túléltünk. Ilyenkor furcsa érzés, amikor a csapat tagjai külön utakra indulnak.

Toni Mumbaiba repült, majd onnan tovább Spanyolországba. Mi dél felé, Kochiba vettük az irányt, hogy kókuszrost lábtörlőket gyártó üzemeket látogassunk meg.

Most pedig itt vagyunk Alleppeyben, a híres keralai holtágak mellett.

Végre egy kis nyugalom!

Víz, buja növényzet, lehetőség arra, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat… és remélhetőleg egy olyan éjszaka, amikor az egyetlen dolog, ami megállás nélkül körbe-körbe forog, az a mennyezeti ventilátor lesz. Jövő héten részletesen beszámolok India e gyönyörű szegletéről.

Remélem, üzleteitekben élénk a forgalom, az ünnepi előkészületek jól haladnak, és az e heti ajánlataink között is találtok néhány hasznos terméket a kínálatotok bővítéséhez.

Vigyázzatok magatokra.