Üdvözlet... na, ki tudjátok találni, honnan?

Remélem, jól vagytok, élvezitek a nyarat, és az üzlet is jól megy!

Múlt héten a bandungi teakeverőkről meséltem nektek, és arról, hogyan barátkoztam össze egy taxisofőrrel, aki éppen munka nélküli színész.

Most, ha megnézitek azt a két képet, joggal gondolhatjátok, hogy végre eljutottam valami új helyre – ki tudjátok találni, hová?

Mielőtt elindultam, nagyon érdekes hetem volt Balin. Minden évben, az indonéz függetlenség napja környékén csapatépítő napot tartunk az AW Advantage irodájában, amely az IT-háttérmunkát végzi számunkra. Az idei téma Indonézia hősei volt. A csapatunk tagjai Indonézia minden részéről érkeztek, és mindenki a saját régiója vagy szigete történelméből választott egy helyi hőst.

Bondhant és engem X Factor-stílusú zsűritagokká nevezték ki – és azt hiszem, ezt egy kicsit túlságosan is komolyan vettük.

Íme néhány a versenyzők közül.

És hűha... nagyon lenyűgözött az egész. Vika például Sayuti Meliknek öltözött – annak a férfinak, akire azért emlékeznek, mert 1945 augusztusában ő gépelte le az Indonéz Függetlenségi Nyilatkozat végleges szövegét. Tényleg teljesen belehelyezkedett a szerepbe, és remekül dramatizálta az egész jelenetet: ott ült az írógépnél, és eljátszotta azt a feszült történelmi pillanatot, amikor a szavak egy új nemzet hivatalos nyilatkozatává váltak.

Különösen tetszett ez a választás, mert Sayuti Melik nem a legkézenfekvőbb hős. Nem ő állt elöl az erkélyen, hanem azok közé a fontos háttéremberek közé tartozott, akik csendben segítenek abban, hogy a történelem valóban megtörténjen.

És minden előadás ilyen volt... átgondolt, vicces, szívhez szóló és elképesztően jól kivitelezett. Rengeteget tanultam – őszintén szólva túl sokat ahhoz, hogy mindent elmeséljek itt.

Később, munka után a raktárunk munkatársai is csatlakoztak hozzánk, lementünk együtt a tengerpartra, és mindenféle bolondos csapatjátékot játszottunk.

Ennél a játéknál – bocsánat, egy kicsit „AI-oztam” a képet, hogy könnyebb legyen érteni – a csapatok egy vödör vízzel töltött zacskóval kezdenek. A zacskókat hátrafelé, a fejük fölött dobálják végig a soron, és az a csapat nyer, amelyik a sor végén lévő vödörbe a legtöbb vizet tudja összegyűjteni. Fröcsögött és loccsant mindenfelé, mindenki teljesen elázott... óriási móka volt. Már javasoltam is a következő brit BBQ-nkra. Igazi csapatépítő program!

És amit ebből megtanultam: a fiatal indonézek nemcsak a hazájukat szeretik, hanem azt is, hogy gyerekkori játékokat játsszanak, és közben teljesen bolondot csináljanak magukból. Semmi méltóság nem szükséges hozzá. Imádnivaló!

Ezután vissza kellett kapcsolni munkaüzemmódba. A következő néhány napot azzal töltöttem, hogy körbe-körbe rohangáltam a szigeten, véglegesítettem a termékterveket, és több új termékcsaládra is leadtam a megrendeléseket. Mozgalmas napok voltak, de a jó fajtából... amikor az ötletekből ténylegesen kézzelfogható dolgok születnek.

És bizony, Bodhannal sikerült néhány igazán izgalmas új termékcsaládot is elővarázsolnunk a kalapból.

Aztán irány a következő állomás... Baliról repültem tovább – a fenti vulkán az Agung-hegy, ahogy a gép a sziget fölött kanyarodott –, és a Batik Airways járatával utaztam... nos, Kuala Lumpurba.

Minden évben itt, a Gleneagles Hospitalban csináltatok egy teljes egészségügyi kivizsgálást, csak hogy megbizonyosodjak róla, az öregedő alkatrészeim még nagyjából rendesen működnek. Egyelőre úgy tűnik, többé-kevésbé még üzemképes vagyok.

Malajziában éppen akkor mutatták be az új Samsung Fold és Flip telefonokat is, és kíváncsi voltam az új, útlevél méretű modellre, ezért elindultam a Pavilionba, a város egyik nagy központi bevásárlóközpontjába. De ahogy az már oly sokszor megtörténik, teljesen elterelődött a figyelmem.

A bevásárlóközpontban ugyanis van egy Tokyo Street nevű rész, tele független japán kereskedőkkel.

Hűha. Ajándéktárgy-álom

Szinte kábultan bolyongtam egyik üzletből a másikba. Japánban még sosem jártam – egyelőre –, de ha ezekből a boltokból indulok ki, azt hiszem, komoly bajban leszek, amikor végre eljutok oda. Rengeteg csodás kis kiskereskedelmi ötlet. Annyi báj. Annyi gondosság a kirakatokban és a termékbemutatásban. És volt egy üzlet, amelynél szó szerint meg kellett állnom.

Egy bolt, amely szerencsehozó macskákat árult.

Macskák minden alkalomra. Minden színnek más jelentése. Minden mancsállásnak más... mancsüzenete.

Bocsánat.

Egy fiatal hölgy olyan kedvesen és lelkesen elmagyarázott nekem mindent, hogy természetesen a végén vásároltam is valamit. És milyen érdekes egybeesés: nem sokkal korábban éppen a saját szerencse macska oldalunkat frissítettem. Nézzétek meg.

Így aztán ott álltam Kuala Lumpurban, egy japán bevásárlóutcában, és teljesen váratlanul egy kis élő piackutatást végeztem.

És egy gondolattal távoztam...

Minden ajándékboltnak kellene egy Lucky Cat részleg.

Mindenesetre, megvolt a napfogyatkozás, és remélem, élveztétek, ha volt lehetőségetek látni.

A hőhullámok továbbra is tartanak – azt mondják, még éjszaka is nagyon meleg van. Az Egyesült Királyság állítólag melegebb, mint Spanyolország... úgyhogy vigyázzatok magatokra, és igyatok sok folyadékot.

Közben pedig az AW Grand World Tour folytatódik – új helyszínekkel, új termékekkel, új történetekkel és természetesen hatalmas napi kedvezményekkel.

Nagyon szeretem, ahogy végül minden valahogy összekapcsolódik... egy csapatünnepség Indonézia hőseiről, egy intenzív időszak új termékek fejlesztésével Balin, egy vulkán a repülő ablakából, majd egy teljesen véletlen séta egy mini Japánban Kuala Lumpur közepén. Ezek voltak a hetem fénypontjai!

És éppen ez ennek az utazásnak a szépsége. Soha nem lehet tudni, milyen kis meglepetés vár a következő sarkon.

Jövő héten... új helyszín és új hírek.

Vigyázzatok magatokra, és legyen csodás hétvégétek!

Jövő hétig,

David